- BOGA ALAJOS
Boga Alajos Csíkkozmáson született 1886. február 18-án. Boga Alajos és Boga Katalin szülők fia. Alig 11 éves volt, amikor édesanyját elveszítette.
Elemi iskolai tanulmányait szülőfalujában végezte. Csíksomlyón és Székelyudvarhelyen járt gimnáziumba, teológiát a bécsi Pazmaneumban tanult.
- július 13-án szentelték pappá. Káplánként működött Lemhényben, majd Szászrégenben. 1912-14 között a kolozsvári egyetemen folytatta tanulmányait. Ennek befejezéseként 1914-ben filozófiából szerzett doktorátust.
Az I. világháború éveiben tábori lelkész. Ezt a szolgálatot olyan magas fokon látta el, hogy kitüntetésben részesült. Megkapta a nagy ezüst és kis ezüst vitézségi érmet. Ezzel együtt járt az előjog, hogy vitézi címet viselhetett. A háború alatt a tábori lelkészek nem csak vallási megbízatást teljesítettek, hanem egészségügyi katonák, úgynevezett szanitécek is voltak. A sebesülteket bekötözték és elcipelték a legközelebbi segélynyújtási helyre. Kemény munka volt és következetes helytállást igényelt. Boga Alajos példásan kivette a részét ebből.
1914-től kinevezték Csíkszeredába tanárnak. 1916-tól Kézdivásárhelyre nyert tanári kinevezést. Latint és történelmet tanított. 1929-tól a gimnázium igazgatójává nevezték ki.
1931-től az Erdélyi Katolikus Státus referense. Püspöki tanácsos, a gyulafehérvári Székeskáptalan tagja 1933-tól – mint Ifjabb Iskoláskanonok. Egyben a hegyaljai kerület főesperese.
1933-tól egyházmegyei főtanfelügyelővé nevezték ki.
Az Erdélyi Katolikus Státusz sajátságos intézmény volt az itteni magyarság életében. Feladata az volt, hogy polgári, világi személyek bevonásával igazgassa az egyházi tulajdonban levő javakat. A Státus az erdélyi magyarság szempontjából gazdasági nagyhatalom volt. Ösztöndíjak által igen sok szegény sorsú diák gimnáziumi továbbtanulását biztosította. Éberen vigyázott arra, hogy a kulturális és egyházi gazdasági alap szilárd és folyamatos legyen. Ennek a nagynevű intézménynek volt egyik fő mozgatója dr. Boga Alajos.
Az antiszemitizmus térhódításakor, a zsidóellenesség egyre inkább megmutatkozott. Egy ilyen jelenet játszódott le a kolozsvári katolikus gimnáziumban, amelyre Plesané Vass Magdolna a következőképpen emlékezik vissza:
„ Emlékszem, a katolikus gimnáziumban egyszer összehívtak minket, diákokat, és ott báró Aczél Ede, egy őrült, üvöltve magyarázta, hogy ha neki egy cipőt kell csináltatnia, akkor is magyar cipésznél fogja azt megrendelni, még ha az rosszul dolgozik is, és nem pedig egy zsidónál. Ezt üvöltötte, meg azt, hogy „majd amikor mi át fogjuk törni a határt Dél-Erdély felé, akkor azt fogjuk mondani: Isten, ne irgalmazz, ne kegyelmezz, csak csodálkozz!” Ott volt Boga Alajos római katolikus pap – akit aztán a háború után elhurcoltak -, aki Atzél után rögtön felugrott a pódiumra, s azt mondta: – Báró úr, ön túlment már minden határon. Az Isten nem fog sem irgalmazni, sem kegyelmezni, ha ezt végrehajtják, s ha ilyen szellemben élnénk, mint ahogyan ezt ön mondta. – Erre Aczél bocsánatot kért a katolikus egyház képviselőjétől. Nos, e sok száz diák előtt történt. Aztán az Isten se nem irgalmazott, se nem kegyelmezett, de még csak nem is csodálkozott, amikor bejöttek az oroszok, amikor aztán a város közpréda lett. Akkor már Aczél sehol sem volt.” (Tibori Szabó Zoltán: Élet és halál mezsgyéjén. Zsidók menekülése és mentése a magyar-román határon 1940 – 1944 között. Minerva Művelődési Egyesület, Kolozsvár, 2001, p.193.)
A zsidók iránt tanúsított segítő jószándékát igazolja Kolozsvár és Kolozs Megye Demokrata Zsidó Népközössége elnökének és titkárának köszönő levele:
„326-1945. szám
Főtisztelendő Kanonok Úr!
Hazatért és hazavárható zsidó testvéreink elszállásolása céljából Főtisztelendőséged ideiglenesen Népközösségünk rendelkezésére bocsátotta a Kőkert utcai tanoncotthon több helyiségét.
Nem mulasztjuk el, hogy ez alkalomból – Főtisztelendőséged megértő és együttérző gesztiójáért – hálás köszönetünknek adjunk kifejezést.
Viszontszolgálatra mindenkor szívesen készen vagyunk.
Főtisztelendőséged tisztelői:
Kolozsvár, 1945. február 26.
elnök,
titkár”
Amikor Márton Áron püspököt a román titkosrendőrség 1949. június 21-én a Gyulafehérvár és Tövis közötti országúton csellel elrabolta, Boga Alajos általános helynök vette át az egyházmegye kormányzását. Tudatában volt annak, ha az egyházmegye vezetésében követi püspökének Róma iránti hűségét, akkor követnie kell őt majd a börtönbe is. Miután a gyulafehérvári főpásztor nem ért el bukaresti úticéljáig, de vissza sem érkezett, helynőke az alábbi levelet intézte Stanciu Stoian miniszterhez:
„Excellenciás uram! Tisztelettel szeretném az Ön tudomására hozni, hogy méltóságos Márton Áron püspök úr folyó év június 21-én délelőtt 11 órakor elhagyta rezidenciáját azzal a szándékkal, hogy beszélgetést folytasson Excellenciáddal igen fontos egyházi ügyekben. Elutazásakor közölte velünk, hogy június 28-ig vissza fog térni. Az említett dátumig sajnos nem érkezett meg. Személyével kapcsolatban riasztó hírek terjedtek el a plébániák és a papok körében. Nagyon kérem ezért az igen tisztelt Miniszter urat, szíveskedjék bennünket erről az esetről felvilágosítani, hogy megnyugodhassunk. Fogadja mély hódolatunkat: Gyulafehérvár, 1949. június 30. Dr Boga Alajos általános helynök.”
Boga Alajos erre a levélre sohasem kapott választ. Az egyházmegyét azonban egy évig sem kormányozhatta, mert Márton Áron püspök úrhoz hasonlóan őt sem lehetett eltéríteni Rómától. A kommunistáknak Márton Áron letartóztatásával viszont éppen az volt a legfontosabb szándékuk, hogy a pásztor nélkül maradt nyáját erre az útra kényszerítsék.
A kommunisták a romániai ortodox egyház szinódusát használták fel az erdélyi katolikus egyház elszakítására. A szinódus 1950. február 28-án felhívást tett közzé, melyben felszólította a Romániában élő keresztényeket, papokat és püspököket, csatlakozzanak a szovjetihletésű, Stockholmban megfogalmazott, a világ népeihez intézett „békekiáltványhoz”. A szinódus felhívása hangsúlyozta, hogy miközben a görögkeleti ortodox egyház papsága támogatja a „békeharcot”, addig a Vatikán és a katolikus egyház lepaktál a háborús uszítókkal, és elősegíti egy új világháború kirobbanását.
Boga Alajos nemcsak, hogy maga nem írta alá ezt a nyilatkozatot, de papjainak is megtiltotta. Ehelyett levelet írt a kultuszminiszternek, és abban részletesen feltárta, mit ért a katolikus egyház a béke fogalmán. Ez a levél 1950. április 24-én érkezett meg a miniszterhez, három nappal a kormány által Marosvásárhelyre kitűzött „papi békegyűlés” előtt. Ezt az összejövetelt részben csábítással, részben megtévesztéssel vagy erőszakkal ingatag jellemű papokból és világiakból verbuválta össze a titkosrendőrség. Mintegy százan jelentek meg, s elnöküknek a kommunisták által javasolt Ágotha Endre lelkészt választották. Ágothát az egyházüldözőkkel való együttműködéséért a Vatikán igen gyorsa, már 1950. május 5-én kiközösítette. A megjelentek közül többen ideje korán felismerték az egyházszakadás veszélyét, és elpártoltak a csoporttól. Akik kevesen maradtak azok akcióprogramot dolgoztak ki.
Azzal a szándékkal, hogy az erdélyi egyházat a bukaresti kormány vezetése alá rendeljék, fel akarták éleszteni az 1932-ben megszűnt, de nagy történelmi hagyományokkal rendelkező Erdélyi Katolikus Státus intézményét. Ennek érdekében később Kolozsvárott és Gyergyószentmiklóson is hasonló „békegyűléseket” szerveztek. Igen sovány eredménnyel. A gyergyói összejövetelre mintegy százhúsz papot és százötven világi hívőt kényszerítettek. Amikor azonban a résztvevők pontosabban fölismerték, miről is van szó, majdnem mind elítélték az összejövetel célját.
Az akcióbizottság olyan szövegű „békefelhívást” tett közzé, amely egyben a Rómától való elszakadást is sugallta. A renegát papok szándéka szerint elsőként éppen Boga Alajosnak kellett volna a nyilatkozatot aláírnia. A püspöki helynök azonban minden együttműködést elutasított. A főpásztorok már korábban benyújtották az államnak az erdélyi katolikus egyházmegyék működési szabályzatának tervezetét. Az államvezetés ezt annak idején nem fogadta el, de most, a békepapok közreműködésével egy módosított, 39 cikkelyből álló működési szabályzatot kínált elfogadásra.
A kommunisták tisztában voltak azzal, hogy a hierarchia egy szakadár békepapok által kidolgozott működési szabályzatot sohasem fog aláírni. Ezért radikális eszközökhöz folyamodtak mindazok ellen, akik nyilvánosan fölemelhetnék szavukat és bírálhatnák a szakadár szellemiségű statútumot.
Ekkor 1950. május 10-ről 11re virradó éjszaka – tartóztatták le Gyulafehérvárott Boga Alajos vikáriust és titkárát, Dávid Lászlót, továbbá Glaser Márk jászvásárhelyi püspöki helynököt. Ez utóbbit a rendőrségi kihallgatások során oly súlyosan bántalmazták, hogy 1950. május 25-én belehalt sérüléseibe. Dávid László hamarosan szabadult ugyan, de a későbbiekben még két alkalommal csukódott be mögötte a börtön kapuja. Május 18-án elhurcolták Cisar (Csiszár?) Sándor bukaresti érseket. Csak évek múlva engedték szabadon, hogy ne a börtönben haljon meg.
Dr. Dávid László elbeszéléséből tudjuk, hogy amikor a hatósági emberek megjelentek Boga Alajosnál, hogy letartóztassák, nagy nyugalommal vette kezébe bőröndjét, amelyet már jó előre elkészített. Fejére tette kalapját, majd sétabotjával olyan nyugodtan indult, mintha a közeli helységbe utazna.
Letartóztatása után rövid időre a văcărești-i börtönbe szállították, majd Máramarosszigetre. Erre a helyre a püspököket, egyházfőket, minisztereket internáltak. Valószínű, róla is azt tartották, hogy titokban felszentelt püspök. Cukorbetegsége és kezdődő trombózisa megviselte. Sokat éheztették és kínozták, de nem tudták megtörni. Életben maradt és később szabadult rabtársai mesélték, hogy magas fokú lelkiéletet élt. Elmélkedéseket és lelki gyakorlatokat vezetett. Naponta gyónt és gyóntatott.
Az egyre erősödő trombózist figyelte és előre megjósolta halálát. Ez be is következett 1954. szeptember 14-én, Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén.
Rosszullét vet erőt rajta – mesélte Vasvári Aladár prelátus, volt brassói főesperes-plébános. Lefektették és közben vért köpött. Amikor látta a vért, azt mondta: – „Ez már a vég!”
Feloldozást kért. Kezet szorított a körülötte lévőkkel. Bocsánatot kért mindenkitől, akit megbántott, és imádkozva elszenderült. Ezt követően éjszaka elszállították és a hagyomány szerint valószínű, hogy a Tisza-parti csárdai vagy szegények temetőjében hantolták el. Semmi nem jelzi sírját. Vértanúságával beigazolta, hogy lehetünk mi is szentek.
„Senki sem szeret jobban, mint az, aki életét adja barátaiért.” (Jn 15, 14). Így szeretett minket Mesterünk, Krisztus. Hozzá lett hasonló életáldozatával és szeretetével dr. Boga Alajos pap bácsi.
Ha nem is tartozik a kanonizált szentek közé, mi hisszük, hogy eljutott az előbb említett boldogok közé. Mártírhalálával kiérdemelte, hogy a névtelen hősök, a mindenszentek társaságába jusson.
Ezután emléktábla fogja hirdetni szülőfalud templomában hősies helytállásodat, vértanúságodat. Iskolánk homlokán tündököl a te neved. Példaként állsz a felnövő nemzedék előtt.
Emléktáblánál, ünneplésnél is nagyobbat szeretnénk alkotni azzal, hogy emlékedet, példádat, tiszteletedet beírjuk szívünkbe. Ezt adjuk át a felnövekvő nemzedékeknek is.
Csíkkozmás népe büszke rád.
Imádkozzál értünk, hogy te is büszke lehess ránk a mennyei hazában.